19. Fejezet (16+)

- Mi a baj? – kérdeztem egyből Lysandertől, ahogy kilépett a fürdőszobából. Leült az ágyra, és nagyokat sóhajtott. 
- Semminek érzem magam. – mondta a fiú halkan. – Mindent elrontok.
- Lys, ez nem igaz! – ültem hozzá közelebb, és átöleltem. – Értékes vagy, kedves, aranyos, és nem rontasz el mindent! De átérzem a helyzeted.
- Miért, mi a bajod magaddal? – kérdezte a fiú felém fordulva.
- Csak rám kell nézni – kezdtem. – Tipikus cicababa vagyok. Elégedett vagyok magammal külsőleg, de belül nincs semmi, az élethez pedig abszolút semmi érzékem. Egy rakás szerencsétlenség vagyok.
- Rosalia, ez nem igaz. – mondta Lysander, de félbeszakítottam.
- Dehogynem, ráadásul félénk is, mert még mindig nem feküdtem le Leighvel…
- Én pedig sosem feküdtem le Ninával – válaszolt a fiú, mire meglepően ránéztem. Ninával egy évig voltak együtt, aztán a csak csak úgy elhagyta Lyst. Talán ez lehetett az oka?
- Mondanom kell valamit – kezdte Lys halkan. – Én írtam neked a leveleket.
Teljesen lefagytam. Én viccre számítottam…
- Lys…
- Nem tudom, miért, Leigh annyiszor megalázott előtted, annyiszor láttad, hogyan kerülök kínos helyzetbe, de mégsem zavar, mit tudsz rólam, képtelen vagyok nem szeretni téged…

Mielőtt észbe kaptam volna, Lysander hátradöntött az ágyon, és meg akart csókolni.

- Ne csináld! – mondtam, mire Lys a szemeimbe nézett.
- Ne haragudj… - suttogta, de nem mozdult. Csak néztük egymást, néztem a gyönyörű szemeit, amik vágytól csillogtak, ahogy engem bámult velük. Aztán megéreztem a finom illatát…
Lassan Lysander hajába túrtam a tarkójánál, és közelebb húztam magamhoz. Mikor megcsókolt, újból elfogott a kellemes bizsergés, amit legutóbb a tájfutásnál éreztem. Megértettem, miért voltam annyira elkenődve az utóbbi napokban. Nekem szükségem volt Lysander csókjára, az érintéseire…
A mézédes ajkak egyre lejjebb haladtak a számról a nyakamig, majd a vállamhoz. Lehunytam a szemem, és Lysander hátát simogattam. Hamarosan feltűnt, hogy a fiú kezei egyre lejjebb járnak, de mielőtt pánikolni kezdtem volna, Lysander gyengéden megcsókolt, és a szemembe nézett.
- Megbántad, hogy lefeküdtél azzal a fiúval? – kérdeztem hirtelen. Lana rám pillantott, és komolyan megrázta a fejét.
- Úgy éreztem, nem lesz gond, ha megteszem. – sóhajtott. – Mellette annyira magabiztosnak érzem magam, el sem hiszed, milyen jó vele lenni. Amikor belenéztem a szemébe, már tudtam, valahogy… éreztem, hogy nem lesz semmi baj. Benne bízhatok.
És most én is ezt éreztem. Ahogy Lysander félénken bámult a szemeimbe, és közelebb hajolt a számhoz.
- Szeretlek – suttogta bele lassan. Nem válaszoltam, csak megcsókoltam a fiút, majd fordítottam a helyzetünkön és én kerültem felülre. Sötét volt, éppen csak az alakunk formálódott ki az ablakon bevilágító hold fényétől, tehát lassan levettem a pólómat. Fogalmam sem volt, mit tegyek, ezek után a kezemmel takartam magam. Lysander kimászott alólam, és ő is levetkőzött fehérneműre, majd közelebb ült hozzám, és magához ölelt. Hosszú percekig ölelkeztünk úgy, hogy az ölében ültem, és teljesen lenyugodtam, míg a hátamat simogatta. Néha megpuszilta a vállamat, de nem szólt semmit.
Mikor elhajoltam, hogy a szemébe nézhessek, éreztem, hogy már ég a vágytól, mégsem akarja elsietni. Lassan megcsókoltam, majd miután felálltam, levettem a bugyimat is. Teljesen meztelenül álltam előtte, és borzasztó zavaromban azt sem tudtam, mit csináljak, és hogyan takarjam magam.
- Annyira gyönyörű vagy – suttogta Lysander, lassan közelebb lépett és újból átölelt. – Olyan törékeny…
Kezével végigsimított a gerincemen, és mikor kirázott a hideg, óvatosan a nyakamba harapott. A meglepetéstől halkan felnyögtem, ami arra ösztönözte, hogy az ölébe vegyen és elfektessen az ágyon. Ő is levette az őt takaró utolsó ruhadarabot, én pedig zavaromban azt sem tudtam, most mi legyen.
Nem sokáig kellett idegeskednem, Lysander nem csinált mást, csak csókolt, míg meg nem nyugodtam, és mindenhol simogatott, hogy szokjam az érintését, majd nemsokára felhúzta magára az óvszert is.
Aztán egybeolvadtunk.
Annyira fájt, hogy erősen Lysander hátába martam, és igyekeztem nem sírni. Ő persze egyből abbahagyott mindent, és megcsókolt.
- Ne csináljam tovább? – kérdezte halkan, mire megráztam a fejem.
- Nagyon szeretném – mondtam remegő hangon. Ez Lysandert az őrületbe kergette, szenvedélyesen megcsókolt, aztán újra megpróbálkozott a dologgal.
Már nem fájt, mégis olyan furcsának éreztem. Lysander lassan és óvatosan mozgott bennem, és folyamatosan csókolt. Nagyon megnyugtató volt, mégis olyan szenvedélyes. Simogattam a hátát, és néha meg is karmoltam. Fokozatosan gyorsabb tempóra váltottunk, és egyre jobbnak éreztem. Lys halkan nyögdécselt és sóhajtozott két csók között, és teste megfeszült, amikor elélvezett.
Kicsit később pihegve feküdtünk egymás mellett, immár ruhában. Szorosan bújtam Lysanderhez.
- Nagyon szeretlek. – suttogta nekem a fiú, de most sem válaszoltam, csak megcsókoltam őt…
Reggel a hibám súlyával ébredtem. Lys még halkan szuszogott mellettem, és akármilyen csodálatos látvány volt, nem tudott megnyugtatni. Gyorsan felöltöztem, és felkötöttem a hajam, majd sminkeltem, közben reménykedtem, hogy Lysander még nem kelt fel.
Tévedtem.
- Jó reggelt – köszöntött kedvesen, majd át akart ölelni, de én lassan eltoltam magamtól.
- Nagy hiba volt a tegnapi, Lysander. Szerintem többet ne is beszéljünk – mondtam ki a nekem is fájó szavakat, de mikor megláttam Lysander arckifejezését, még jobban összeszorult a szívem. Nem szóltam semmit, csak kisétáltam a házból, egyenesen az iskolába. Egész nap képtelen voltam figyelni, hiszen Lysander mögöttem ült és tisztában voltam vele, hogy bámul, és nem tudja, mi van, Csalódott bennem, de nem beszélhetünk ezek után. Hogyan fogom ezt elmondani Leighnek?
El kell neki mondanom.
Még a csókot sem tudja, mi lesz, ha rájön, hogy lefeküdtem az öccsével? Ráadásul úgy, hogy vele sosem?
Egy szajha vagyok.
Soha nem szabadott volna ezt tennem, és most biztosan vége köztünk mindennek Leighvel.
Mire észbe kaptam, már vége is volt az iskolának, és biztosra tudtam, hogy most nem akarok emberek közelébe menni. Lementem ebédelni a koliban, viszont mikor kivittem a tányérom, nekem jött az egyik szakácsnő, és elejtettem a tálcám. Valamilyen varázslatos oknál fogva nem tört össze és nem folyt ki semmi.
- Nem látsz a szemedtől?! – mordult rám az asszony, és mindenki rám figyelt.
- Elnézést… - habogtam, majd felvettem a tálcám és kivittem azt. Kifelé még hallottam a „én biztos beszóltam volna neki, nekem ne kiabáljon így”, „mi lehet ennek a baja” mondatokat, de nem érdekeltek. A házimat nem a szobámban csináltam, utána pedig kimenőt kértem fél tízig – csak addig lehet -, és elmentem a koliból. Tudtam, hogy valaki majd keresni fog, vagy beszélni akar majd velem, de képtelen lettem volna bárkihez hozzászólni. Csak… egyedül akartam lenni.
Odakint nagyon hideg volt, így egyből becipzáraztam magamon a kabátomat. Nem tudtam, hová menjek, így elszaladtam a KFC-be. Általában megnyugtat az evés, és reméltem, hogy ez most is így lesz.
Lassan ettem a stripset, egyrészt azért, mert csípős volt, másrészt pedig mert nem tudtam, hová menjek, és itt legalább telik az idő.
Mikor végeztem az evéssel, körbenéztem: mindenhol kisebb csapatokba verődve jó barátok, családok és szerelmespárok sétálgattak vagy ettek, és rádöbbentem, hogy nem akkor vagy a legmagányosabb, ha nincs körülötted senki, hanem mikor meglátod, hogy mindenkinek van valakije, te mégis egyedül vagy…
Nem voltam képes tovább ott maradni, szóval úgy döntöttem, inkább sétálok kint, a friss levegőn. Talán ott kitisztul a fejem…
Sokat sétáltam a belvárosban, és a szép, kivilágított utcákon is, de nem éreztem jól magam. Legszívesebben csak ütöttem volna valamit…
Aztán beugrott.
Szinte futva jutottam el az utcánkban levő konditerembe. Szerencsém volt a ruganyos cicanadrággal, de az sem érdekelt volna, ha kosztümben vagyok. A konditermet egyébként a szembe szomszédunk vezette, és ingyen beengedett ’első próba’ címszó alatt. Segített bandázst kötni a kezemre, aztán elmondta, hogyan kell ütni a bokszzsákot, majd magamra hagyott.
Nem tudom, mennyi ideig üthettem a zsákot, nem olyan sokáig, de már folyt rólam a víz, és mikor levettem a bandázst, a kezemen véraláfutások sokaságát láttam meg, sőt, egy kis vért is. Elköszöntem a szomszédtól, miután felöltöztem, és elmentem, immár sokkal jobban érezve magamat. Még volt egy órám fél tízig, szóval unalmamban felültem egy buszra és tettem egy kört a városban. Az ablakon kibámulva elgondolkodtam azon, mit is tettem, és úgy döntöttem, inkább Leighvel sem beszélek addig, míg meg nem nyugszom. Vajon az mennyi idő lesz?

18. Fejezet

- Miért csinálod ezt velem?! Nagyon jól tudod, hogy nem szeretném! – kiabáltam Deborahra. Mikor reggel felkeltem, egyből eszembe jutott az, amit tegnap Lysander kért tőlem, és megfogadtam, hogy erről lebeszélem Deboraht, tehát nem fogok közönség előtt énekelni, és kész.
Csak azt az apró tényt felejtettem ki a számításaimból, hogy Deborah imád vitázni és veszekedni, ráadásul nagyon jó is benne, ami azt jelenti, hogy talán akkor sem tudnám megnyerni ezt a vitát, ha észérvekkel jönnék és találtam volna valakit, akinek szintén jó hangja van.
De se észérvek, se jó hangú ember, szóval itt állok a padunknál, miközben Deborah azon ül, és úgy kiabálok vele, mint egy idegbeteg.
- Rosa, imádsz énekelni, ezt te is tudod. Mi az a pár ember? – kérdezte Deb.
- Gyűlölik a hangomat, nem emlékszel? Mellesleg sosem énekeltem még tömeg előtt, és nem kérheted azt tőlem, hogy most ezt tegyem, mert nem fogom! Mi van, ha elrontom? Mi van, ha kinevetnek? Örökké élhetek abban a hitben, hogy miattam nem futott be Castiel és Lysander!
- Én ezt most nem tudom megcsinálni, Rosa.
- Egyáltalán miért akkorra szervezted a koncertet, ha műtéted lesz?! – kiabáltam továbbra is.
- Fogalmam sem volt a műtét pontos idejéről egészen tegnapig. Próbáltam áttenni, de hiába. Most már nem mondhatom le…
- De elrontok mindent! – már majdnem sírtam.
- De ha nem segítesz nekik, esélyt sem kapnak arra, hogy híres banda legyenek!
- Gyűlöllek – sziszegtem Deborahnak, mire ő elvigyorodott.
- Ezt egy beletörődött igennek vehetjük?
- Igen, de nehogy azt hidd, hogy örömmel csinálom. Ha nem lennétek ilyen fontosak nekem, meg sem próbálnám.
Castielék egy ideje már bent hallgatták az ’eszmecserénket’, de amikor ezt kimondtam, odalépett hozzám és átölelt.
- Köszönöm, Rosa. Nem hiszed el, mennyire jó, hogy segítesz nekünk.
Meglepődtem ezen a gesztuson, mivel Castiel nem szokott kedves lenni (illetve Rosának hívni, nem Vasmosolynak), és mivel ez nekem új volt, inkább magamra haragítottam.
- Miért nem játszotok csak ti ketten? Borzasztó jó hangotok van.
Castiel mélyet sóhajtott, látszólag azt hitte, hogy végre befejezem a cirkuszt – na de az nem én lennék.
- Azért, mert Deborahval lesz közös bandánk, és azt akarják megnézni, hogy női énekessel hogyan birkózunk meg. – mondta mégis egész nyugodtan. Nem volt több kérdésem, nem tudtam már mit mondani, szóval sóhajtottam egyet.
- Mikor próbálunk?
- Ez a beszéd, kislány – vigyorgott Castiel.
A próba helyét még nem beszéltük meg, mivel óra volt, de utána egyből erről kezdtünk beszélni.
- Castiel, nálad? – kérdezte Deborah. Persze, a lusta dög, ő ott aludna, így nem kellene sétálnia…
- Nem jó, most vendégek vannak nagyanyámnál – morgott. – És nálad?
Két lusta dög.
- Nálam sem jó, anyámék azt hitték, nem jövök vissza, és kiadták a kisházamat, őket meg zavarnánk.
- Ro… inkább meg sem kérdezem – folytatta Castiel a gondolkodást. Hát, igen, ha anyámék engem hallanak énekelni, azt is utálják, nemhogy egy bandát vigyek…
- Lysander, mondd, hogy te meg tudod oldani.
- Meg. – mondta a fiú, mire mindenki megörült (kivéve engem, mert még mindig nem akartam a próbát).
Mikor megbeszéltük, hogy akkor Lysanderéknél leszünk, jött az én nagy kérdésem: hol fogok aludni?
A koliban nem aludhatok, mert eltávom lesz, mivel olyan későn, mire mi végzünk, már nem mehetek vissza.
Haza szintén nem mehetek, mert ha anyám megtudná, hogy énekelek, és hogy éjfél körül érek haza, megölne. A késői érkezés miatt Leigh sem jó, gyerekesnek tartana.
Deborah és Castiel szintén kizárva, mert ők nem csak alvással fogják tölteni az estét, és azt nem akarom hallani, főleg azért, mert szűz vagyok, ennek következményeképpen borzasztó zavarban lennék, ha egy szeretkező pár mellett aludnék. Vagy csak velük egy házban.
Így maradt Lysander, amit tulajdonképpen nem is bántam, hisz rég láttam már Laure nénit. Ekkor elfogott a bűntudat a csók miatt, ami a tájfutáson történt, de hamar elhessegettem a gondolatot.
Lysander örömmel befogadott, szóval már előre féltem, mi lesz este. Órák után elsétáltam a koliba, és a hátizsákomba bepakoltam a holnapi tanulnivalót, és azokat a cuccokat, amik alváshoz, fürdéshez és a holnapi öltözködésemhez kellenek, majd fogtam a kimenőfüzetemet, és megkerestem a nevelőnőt. Ő szépen aláírta nekem az eltávozást, csak előtte felhívta anyát.
Na, ezt a részt elfelejtettem…
- Mit szeretnél? – kérdezte, mikor felvette a telefont.
- Beszélnél a nevelőnővel? Leighnél aludnék ma – hazudtam.
- Persze, add, de gyorsan, mert dolgozom – mondta, szóval odaadtam a tanárnőnek a telefont, aki néhány másodperc után letette, és utamra engedett. Nagyot sóhajtottam.
Ezt megúsztam…
Mikor mindent összepakoltam, találkoztam lent Castiellel, Lysaderrel és Deborahval, majd elindultunk Lyshez, közben felhívtam Leight.
- Szia, szerelmem – búgta a telefonba, amitől máris rosszul éreztem magam. Na, ennek nem fog örülni.
- Szia, szívem – kezdtem. – Csak azt akartam mondani, hogy ma Lysandernél alszom, mert próbálunk, fellépésünk lesz, rendben?
- Nem kell tőlem engedélyt kérned, de te nem is vagy bandatag. – nem volt túl vidám a hangja.
- Tudom, de Deb helyett kell énekelnem, mert műtétje lesz. Nem ez a legnagyobb probléma – mondtam félve.
- Hanem?
- Anyának azt mondtam, hogy nálad leszek. Nem baj?
- Hazudjak anyukádnak?  - ez a hang már hitetlennek tűnt.
- Csak ha muszáj.
- Lysander ott van? Beszélnék vele.

~ Lysander szemszöge ~

Éppen Castiellel és Deborahval társalogtam, mikor Rosalia a kezembe nyomta a telefonját. Nem tudtam nem észrevenni, milyen puha a keze.
- Leigh beszélni szeretne veled – mondta, és szerintem fel sem tűnt neki, mennyire édesen mondta ezt. Meg akármit, amit csak mond.
De a bátyám előre elrontotta a kedvem.
- Igen? – szóltam a készülékbe.
- Szia, kisöcsém – megint a megvető, szánakozó hangsúllyal beszélt hozzám. – Hallom, nálad alszik a barátnőm. Aztán vigyázz, lehet sok lesz a szénsavas víz!
- Vigyázok rá. – mondtam halkan, és egy pillanatra lehunytam a szemem, mikor elképzeltem a pillanatot, ahogyan vigyázom őt.
- Nyugi, egyébként is akkora barom vagy, hogy eszedbe sem jutna huncutkodni vele.
Leigh kinyomta, én pedig visszaadtam Rosának a telefont. Ó, ha tudná, hányszor gondolok én Rosaliára tisztességtelen szándékkal…
De ahogy ránézek, elfog a mély szeretet.
- Mit akart Leigh? – kérdezte angyalian, én pedig elmosolyodtam.
- Csak hogy vigyázzak rád.

~ Rosalia szemszöge ~

Mikor elértünk Lysanderékhez, Laure néni szorosan átölelt.
- Rég láttalak, aranyom! Jól vagy?
- Jól, köszönöm – mosolyogtam a nénire. – És Laure néni?
- Remekül vagyok, főleg, hogy láthatlak! – mosolygott rám, majd megpillantotta mögöttem Deboraht.
- Debbie, hazajöttél? – kérdezte vidáman.
- Igen, Laure néni – mosolygott rá Deborah. – Nem bírtam a fiúk nélkül.
Castiel elmosolyodott, Lysander pedig elvette a táskám, hogy felvigye a szobájába.
- Azt meghiszem, angyalom! Ők bizony pótolhatatlanok. – nevetett Laure néni.
- Ne is tessék mondani! Borzasztó évem volt nélkülük – mondta Deborah. Nemsokára felmentünk Lysander szobájába, hogy megcsináljuk holnapra a házit. Az irodalom és biosz hamar megvolt, de a matek kicsit kifogott rajtunk.
- Nem bírom! – jelentette ki Deborah Castiel ölében fekve. – Ez olyan nehéz.
- Hát… szerintem ennek kettő a vége – mondtam, és leellenőriztem az egyenletet. – Mégsem.
- De, kettő lesz – mondta Lys, és közelebb hajolt hozzám. – Ott elírtál egy írásjelet – mutatott a füzetemre.
- Ez az! Megcsináltam! – örvendeztem. Mikor kész lettünk a feladatokkal, nekiálltunk kiválogatni a számokat, amiket majd énekelünk jövő hét pénteken. Te jó ég, milyen közel van…
- Ezt énekeljétek – mutatott Deborah a Please című számukra. – Ezt szeretem.
- De te most nem énekelsz, kislány – vigyorgott rá Castiel.
- De tudom, hogy ezt a számot Rosa jól énekelné. – kontrázott Deb.
- Ezt nem ismerem. Elénekeled? – kérdeztem, és megvártam, hogy Deborah elénekelje a számot, majd a dalt is megmutassa. Nagyon tetszett, kicsit pörgősebb volt. Ez után választottunk három olyat, amit én is ismerek, plusz még egyet, amiről még nem hallottam, a szövege viszont annyira igaz volt, hogy tudtam, ezt muszáj elénekelnem.
„Hibáztam, tudom, és nem tehetem jóvá,
Nem volt a nyakamon hozzád tartó póráz
Körülöttem sötét árnyak, tudom, hogy hibáztam,
Akárhogy próbálkozom, sosem leszek hibátlan.”
Ez volt az én részem, és mikor meghallottam, Lysanderre bámultam. Valószínűleg ő pont ezért nem nézett rám, de egyről a kettőre stresszes lettem. Kellett egy kis idő, hogy megnyugodjak, aztán Castielék rám néztek.
- Énekeld el a részeidet.
- Hülye vagy?! Nem énekelek előttetek! – mondtam ijedten.
- Akkor tömeg előtt hogy fogsz? – nevetett Cast.
- Ti… zenéljetek közben. – mondtam zavarban, mire a fiúk elővették a gitárjaikat.
- Ne aggódj, segíteni fogok az éneklésben néhány helyen – mosolygott Lysander.
- Ez nem nyugtat meg. De ki lesz a dobos? – kérdeztem. Ez az! Ha nincs dobos, nincs zene.
- Én – vigyorgott Deborah. Elfelejtettem, hogy tud dobolni… baszki. – Itt a dobverőm, majd az ágyon gyakorolok.
Mit volt mit tenni, énekelni kezdtem, a többiek pedig zenéltek. Első próbálkozásra nem is volt olyan rossz.
- Gyönyörű hangod van – mondta Lysander az első szám után, ami kicsit erőt adott. A többi számot is jól összehoztuk, aztán, mivel már hét óra volt, lementünk vacsorázni, ugyanis Laure néni lasagnét csinált. Miközben ettünk, tele szájjal beszélgettünk (Lysander volt az egyetlen, aki előbb lenyelte a falatot, mielőtt megszólalt), ennek pedig Laure néni annyira örült, hogy végig nevetett rajtunk.
- Végre megint élet van nálunk! – nyomott be a szájába egy falatot.
- Lesz is, Laure néni! – válaszolt Deborah.
Miután megvacsoráztunk, Debék hazamentek (ha tudtam volna, hogy ilyen korán vége a dolognak, akár a koliban is aludhattam volna), mi pedig Lysszel fel a szobájába.
- Nem gond a közös ágy? – kérdezte Lys, mikor felértünk.
- Dehogyis. – mondtam. – Elmegyek fürdeni, jó?
Mikor Lys bólintott, és ágyazni kezdett, én bepakoltam a cuccaim a fürdőszobába. Míg vizet engedtem, felkötöttem a hajam és levetkőztem, majd nekiálltam fürdeni.

~ Lysander szemszöge ~

Mikor megágyaztam, elhalt a víz zubogásának hangja a fürdőszobában. Lefeküdtem az ágyra, és hallgattam a víz hangját, ahogyan Rosalia elmerül benne, majd mozgatja azt. Elképzeltem őt… a haja beleért a vízbe, a teste tökéletes volt… ahogy a bőrén végigfolytak a vízcseppek. A meleg víztől kirázta a hideg, libabőrös lett… ahogyan előrehajolt, és átölelte a térdét… olyan sebezhetőnek tűnt.
Mindenhol formás volt, mégsem találhattam volna rajta feleslegeket, akkor sem, ha kerestem volna őket. Úgy meg akartam simítani a puha bőrét… Érezni az illatát…
Összehúztam magam olyan kicsire, amilyenre csak tudtam. Nem gondolhatok így a bátyám barátnőjére!
Csak akkor eszméltem fel, mikor Rosalia kijött a fürdőszobából egy bő pólóban és egy rövidnadrágban.
Ekkor gyorsan elfoglaltam a helyét a fürdőben, és hideg vizet öntöttem magamra, hogy megnyugodjak…