19. Fejezet (16+)

- Mi a baj? – kérdeztem egyből Lysandertől, ahogy kilépett a fürdőszobából. Leült az ágyra, és nagyokat sóhajtott. 
- Semminek érzem magam. – mondta a fiú halkan. – Mindent elrontok.
- Lys, ez nem igaz! – ültem hozzá közelebb, és átöleltem. – Értékes vagy, kedves, aranyos, és nem rontasz el mindent! De átérzem a helyzeted.
- Miért, mi a bajod magaddal? – kérdezte a fiú felém fordulva.
- Csak rám kell nézni – kezdtem. – Tipikus cicababa vagyok. Elégedett vagyok magammal külsőleg, de belül nincs semmi, az élethez pedig abszolút semmi érzékem. Egy rakás szerencsétlenség vagyok.
- Rosalia, ez nem igaz. – mondta Lysander, de félbeszakítottam.
- Dehogynem, ráadásul félénk is, mert még mindig nem feküdtem le Leighvel…
- Én pedig sosem feküdtem le Ninával – válaszolt a fiú, mire meglepően ránéztem. Ninával egy évig voltak együtt, aztán a csak csak úgy elhagyta Lyst. Talán ez lehetett az oka?
- Mondanom kell valamit – kezdte Lys halkan. – Én írtam neked a leveleket.
Teljesen lefagytam. Én viccre számítottam…
- Lys…
- Nem tudom, miért, Leigh annyiszor megalázott előtted, annyiszor láttad, hogyan kerülök kínos helyzetbe, de mégsem zavar, mit tudsz rólam, képtelen vagyok nem szeretni téged…

Mielőtt észbe kaptam volna, Lysander hátradöntött az ágyon, és meg akart csókolni.

- Ne csináld! – mondtam, mire Lys a szemeimbe nézett.
- Ne haragudj… - suttogta, de nem mozdult. Csak néztük egymást, néztem a gyönyörű szemeit, amik vágytól csillogtak, ahogy engem bámult velük. Aztán megéreztem a finom illatát…
Lassan Lysander hajába túrtam a tarkójánál, és közelebb húztam magamhoz. Mikor megcsókolt, újból elfogott a kellemes bizsergés, amit legutóbb a tájfutásnál éreztem. Megértettem, miért voltam annyira elkenődve az utóbbi napokban. Nekem szükségem volt Lysander csókjára, az érintéseire…
A mézédes ajkak egyre lejjebb haladtak a számról a nyakamig, majd a vállamhoz. Lehunytam a szemem, és Lysander hátát simogattam. Hamarosan feltűnt, hogy a fiú kezei egyre lejjebb járnak, de mielőtt pánikolni kezdtem volna, Lysander gyengéden megcsókolt, és a szemembe nézett.
- Megbántad, hogy lefeküdtél azzal a fiúval? – kérdeztem hirtelen. Lana rám pillantott, és komolyan megrázta a fejét.
- Úgy éreztem, nem lesz gond, ha megteszem. – sóhajtott. – Mellette annyira magabiztosnak érzem magam, el sem hiszed, milyen jó vele lenni. Amikor belenéztem a szemébe, már tudtam, valahogy… éreztem, hogy nem lesz semmi baj. Benne bízhatok.
És most én is ezt éreztem. Ahogy Lysander félénken bámult a szemeimbe, és közelebb hajolt a számhoz.
- Szeretlek – suttogta bele lassan. Nem válaszoltam, csak megcsókoltam a fiút, majd fordítottam a helyzetünkön és én kerültem felülre. Sötét volt, éppen csak az alakunk formálódott ki az ablakon bevilágító hold fényétől, tehát lassan levettem a pólómat. Fogalmam sem volt, mit tegyek, ezek után a kezemmel takartam magam. Lysander kimászott alólam, és ő is levetkőzött fehérneműre, majd közelebb ült hozzám, és magához ölelt. Hosszú percekig ölelkeztünk úgy, hogy az ölében ültem, és teljesen lenyugodtam, míg a hátamat simogatta. Néha megpuszilta a vállamat, de nem szólt semmit.
Mikor elhajoltam, hogy a szemébe nézhessek, éreztem, hogy már ég a vágytól, mégsem akarja elsietni. Lassan megcsókoltam, majd miután felálltam, levettem a bugyimat is. Teljesen meztelenül álltam előtte, és borzasztó zavaromban azt sem tudtam, mit csináljak, és hogyan takarjam magam.
- Annyira gyönyörű vagy – suttogta Lysander, lassan közelebb lépett és újból átölelt. – Olyan törékeny…
Kezével végigsimított a gerincemen, és mikor kirázott a hideg, óvatosan a nyakamba harapott. A meglepetéstől halkan felnyögtem, ami arra ösztönözte, hogy az ölébe vegyen és elfektessen az ágyon. Ő is levette az őt takaró utolsó ruhadarabot, én pedig zavaromban azt sem tudtam, most mi legyen.
Nem sokáig kellett idegeskednem, Lysander nem csinált mást, csak csókolt, míg meg nem nyugodtam, és mindenhol simogatott, hogy szokjam az érintését, majd nemsokára felhúzta magára az óvszert is.
Aztán egybeolvadtunk.
Annyira fájt, hogy erősen Lysander hátába martam, és igyekeztem nem sírni. Ő persze egyből abbahagyott mindent, és megcsókolt.
- Ne csináljam tovább? – kérdezte halkan, mire megráztam a fejem.
- Nagyon szeretném – mondtam remegő hangon. Ez Lysandert az őrületbe kergette, szenvedélyesen megcsókolt, aztán újra megpróbálkozott a dologgal.
Már nem fájt, mégis olyan furcsának éreztem. Lysander lassan és óvatosan mozgott bennem, és folyamatosan csókolt. Nagyon megnyugtató volt, mégis olyan szenvedélyes. Simogattam a hátát, és néha meg is karmoltam. Fokozatosan gyorsabb tempóra váltottunk, és egyre jobbnak éreztem. Lys halkan nyögdécselt és sóhajtozott két csók között, és teste megfeszült, amikor elélvezett.
Kicsit később pihegve feküdtünk egymás mellett, immár ruhában. Szorosan bújtam Lysanderhez.
- Nagyon szeretlek. – suttogta nekem a fiú, de most sem válaszoltam, csak megcsókoltam őt…
Reggel a hibám súlyával ébredtem. Lys még halkan szuszogott mellettem, és akármilyen csodálatos látvány volt, nem tudott megnyugtatni. Gyorsan felöltöztem, és felkötöttem a hajam, majd sminkeltem, közben reménykedtem, hogy Lysander még nem kelt fel.
Tévedtem.
- Jó reggelt – köszöntött kedvesen, majd át akart ölelni, de én lassan eltoltam magamtól.
- Nagy hiba volt a tegnapi, Lysander. Szerintem többet ne is beszéljünk – mondtam ki a nekem is fájó szavakat, de mikor megláttam Lysander arckifejezését, még jobban összeszorult a szívem. Nem szóltam semmit, csak kisétáltam a házból, egyenesen az iskolába. Egész nap képtelen voltam figyelni, hiszen Lysander mögöttem ült és tisztában voltam vele, hogy bámul, és nem tudja, mi van, Csalódott bennem, de nem beszélhetünk ezek után. Hogyan fogom ezt elmondani Leighnek?
El kell neki mondanom.
Még a csókot sem tudja, mi lesz, ha rájön, hogy lefeküdtem az öccsével? Ráadásul úgy, hogy vele sosem?
Egy szajha vagyok.
Soha nem szabadott volna ezt tennem, és most biztosan vége köztünk mindennek Leighvel.
Mire észbe kaptam, már vége is volt az iskolának, és biztosra tudtam, hogy most nem akarok emberek közelébe menni. Lementem ebédelni a koliban, viszont mikor kivittem a tányérom, nekem jött az egyik szakácsnő, és elejtettem a tálcám. Valamilyen varázslatos oknál fogva nem tört össze és nem folyt ki semmi.
- Nem látsz a szemedtől?! – mordult rám az asszony, és mindenki rám figyelt.
- Elnézést… - habogtam, majd felvettem a tálcám és kivittem azt. Kifelé még hallottam a „én biztos beszóltam volna neki, nekem ne kiabáljon így”, „mi lehet ennek a baja” mondatokat, de nem érdekeltek. A házimat nem a szobámban csináltam, utána pedig kimenőt kértem fél tízig – csak addig lehet -, és elmentem a koliból. Tudtam, hogy valaki majd keresni fog, vagy beszélni akar majd velem, de képtelen lettem volna bárkihez hozzászólni. Csak… egyedül akartam lenni.
Odakint nagyon hideg volt, így egyből becipzáraztam magamon a kabátomat. Nem tudtam, hová menjek, így elszaladtam a KFC-be. Általában megnyugtat az evés, és reméltem, hogy ez most is így lesz.
Lassan ettem a stripset, egyrészt azért, mert csípős volt, másrészt pedig mert nem tudtam, hová menjek, és itt legalább telik az idő.
Mikor végeztem az evéssel, körbenéztem: mindenhol kisebb csapatokba verődve jó barátok, családok és szerelmespárok sétálgattak vagy ettek, és rádöbbentem, hogy nem akkor vagy a legmagányosabb, ha nincs körülötted senki, hanem mikor meglátod, hogy mindenkinek van valakije, te mégis egyedül vagy…
Nem voltam képes tovább ott maradni, szóval úgy döntöttem, inkább sétálok kint, a friss levegőn. Talán ott kitisztul a fejem…
Sokat sétáltam a belvárosban, és a szép, kivilágított utcákon is, de nem éreztem jól magam. Legszívesebben csak ütöttem volna valamit…
Aztán beugrott.
Szinte futva jutottam el az utcánkban levő konditerembe. Szerencsém volt a ruganyos cicanadrággal, de az sem érdekelt volna, ha kosztümben vagyok. A konditermet egyébként a szembe szomszédunk vezette, és ingyen beengedett ’első próba’ címszó alatt. Segített bandázst kötni a kezemre, aztán elmondta, hogyan kell ütni a bokszzsákot, majd magamra hagyott.
Nem tudom, mennyi ideig üthettem a zsákot, nem olyan sokáig, de már folyt rólam a víz, és mikor levettem a bandázst, a kezemen véraláfutások sokaságát láttam meg, sőt, egy kis vért is. Elköszöntem a szomszédtól, miután felöltöztem, és elmentem, immár sokkal jobban érezve magamat. Még volt egy órám fél tízig, szóval unalmamban felültem egy buszra és tettem egy kört a városban. Az ablakon kibámulva elgondolkodtam azon, mit is tettem, és úgy döntöttem, inkább Leighvel sem beszélek addig, míg meg nem nyugszom. Vajon az mennyi idő lesz?