Addig zokogtam kint a hidegben, vacogva, és úgy
kinézve, mint egy öt éves, míg valaki mellém nem ült.
- Mi a baj?
- Hol hagytad Ninácskát? - néztem Lysanderre.
- Kit? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát az új barátnődet.
Lysander rosszallón rám pillantott.
- Ez hülyeség.
- Miért?! - kérdeztem idegesen. Tudniillik, Lysander nem szereti a kirohanásokat, meg egyébként is, semmi közöm az ő magánéletéhez, így meglepődtem, hogy nem állt fel egyből és ment el. Ő inkább bámult rám egy kicsit, majd megcsókolta a homlokom, csak azután állt fel. Ahogy hátat fordított nekem, elfogott a rossz érzés, rájöttem, hogy valami még hiányzik, még nem engedhetem így el, aztán hamarosan rá is jöttem, mi az.
- Várj - szóltam utána halkan, és mikor hátrafordult, közelebb léptem hozzá, lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Lysander magához húzott, és a csók után elmosolyodott.
- Na, pont ezért nem kell nekem Nina.
Elmosolyodtam, és végre megkönnyebbülten átöleltem Lysandert, majd eldöntöttük, hogy próbálunk kicsit.
Belépve a koliba megkerestük Castielt és Deboraht.
- Na, gyakorolhatunk végre? – kérdeztem. – Lustábbak vagytok, mint én!
- Elmész a francba, Vasmosoly, nem tudom, ki mondott le legalább öt próbát – vigyorgott rám Castiel.
- Most gyakorlunk, vagy beszélgetünk? – kérdeztem, tovább piszkálva Castielt, aki inkább beletörődött abba, hogy most fárasztó vagyok, és nekiálltunk gyakorolni. Mindenki elég jól teljesített, tehát nem sokat, egy órát gyakoroltunk, és tényleg csak minimális hibáink voltak, olyannak, aki nem ismeri a dalt, talán fel sem tűnt volna. Reménykedtem, hogy ez lesz a legnagyobb gondunk a holnapi fellépésen.
- Itt, amikor ezt énekeled, kicsit vidd még feljebb a hangod, különben el fog csúszni – mutatott Deborah az egyik szóra a kedvenc dalom refrénjében, mire bólintottam, és megpróbáltam úgy elénekelni.
- Fantasztikus. Holnap nagyon ügyesek leszünk – vigyorgott Deborah.
- Remélem, nem rontom el… - sóhajtottam.
- Akkor megölünk, Vasmosoly – mondta Castiel.
- Cseppet sem vagy megnyugtató – túrtam a hajamba, Lysander pedig egyből a védelmemre sietett.
- Ne aggódj, biztosan nem fogja elrontani, és ha mégis megtenné, majd besegítek, senki nem fog rájönni.
Hálásan mosolyogtam ezután Lysanderre, aki viszonozta a gesztust, és nem tudtuk nem észrevenni Deborah és Castiel ’ebből lesz valami’ vigyorát egymásra, amitől kicsit zavarban éreztem magam.
- Még egyszer mindet – mondta végül Castiel, és nekiálltunk elénekelni mind az öt számot, plusz a Rolling in the deep rockos-változatát, mert Deborah szerint az emberek imádják a feldolgozásokat, és szerinte nagyon jó ez a dal. Annyi a változás, hogy ebben én nem nagyon énekelek, inkább csak a srácok, de azért nekem is van elég szerepem benne. Ez a harmadik dalunk után lesz, így tudok legalább pihenni kicsit, és újabb erővel nekikezdeni a többi dalnak.
Szóval, elkezdtük a Please című, pörgősebb számmal, és úgy harminc másodperc után bejött Nina, meg még pár ember. Abba akartam hagyni, de Deborah rázta a fejét, hogy ne, mert tömeg előtt is kell majd énekelnem, legalább szokom, úgyhogy folytatnom kellett. Az első dal sikerült, a másodikban viszont egyszer elcsúszott a hangom, de mentségemre szóljon, hogy akkor, amikor láttam, hogy Nina Lysandert nézi, és a szájába harap.
A harmadik számot szerintem jól csináltuk, a negyedikben pedig, amikor a fiúk énekeltek, szinte tartanom kellett magam, nehogy odamenjek Ninához és felképeljem. Úgy bámulta a barátomat, hogy legszívesebben felgyújtottam volna, és ha lett volna nálam egy pohár víz, inkább megiszom, minthogy eloltsam őt.
Elpirultam a gondolatra, hogy Lysandert a barátomnak hívtam – még ha csak magamban is. Ezen gondolkodva majdnem elrontottam belépni az ötödik számba, de végül éppen sikerült, és szinte hiba nélkül énekeltem el.
Az utolsó szám eleje lassú volt és romantikus, és duettben énekeltük Lysanderrel. Ninára pillantottam, hátha féltékeny, amiért ketten énekeljük Lysszel, de nem zavarta, sőt, szerintem azt képzelte, hogy Lysander ezt csak neki énekli, és ez annyira felidegesített, hogy a pörgős véget szinte életkedv nélkül vittem végig.
- Jó, nem volt rossz, legalább ilyen legyen holnap is – mondta Deborah, és Nina ezt a pillanatot használta ki arra, hogy Lysander nyakába ugorjon.
- Jaj, Lys-cica, olyan ügyes vagy!
- Köszönöm – mondta a fiú, és otthagyta Ninát, hogy beüljön közém és Castiel közé. Nagyon helyes.
Még beszéltünk egy kicsit magáról a holnapi fellépésről, hogy ki mit vegyen fel, aztán úgy döntöttünk, hogy eleget próbáltunk, és elmentünk vacsorázni. Krumplipüré volt rántott hússal, de nem bírtam megenni. A hús finom volt, az el is fogyott, de nagyon kevés, a krumplipüré viszont… büdös, szappan ízű… és nyúlt. Majdnem elhánytam magam tőle.
Nem volt még olyan késő, mégis meglepődtem, hogy csörög a telefonom, és a kijelzőn Laure néni nevét látom. Felálltam az asztaltól, egy csendes helyre mentem, és felvettem a telefont.
- Csókolom, hogy tetszik lenni? – kérdeztem.
- Szia, aranyom, jól, köszönöm szépen. És te? – Laure néni olyan aranyosan szólt a készülékbe, hogy majdnem elsírtam magam, mikor elképzeltem, hogy hamarosam meg fog rám haragudni.
- Én is jól. – mondtam végül. – Miért tetszett hívni?
- Ott van Debbie a közelben?
- Igen, miért?
- Nem tudnátok egy kicsit átjönni? Beszélni szeretnék veletek egy fontos dologról. – a hangján hallottam, hogy izgul.
- Dehogynem, Laure néni, a fiúkat vigyük?
- Isten ments, aranyom!
Elnevettem magam, ahogy elképzeltem az arckifejezését.
- Rendben, akkor nemsokára ott vagyunk, csókolom!
- Köszönöm, aranyom.
Letettem a telefont és megkerestem bent Deboraht.
- Nem érsz rá vagy két órára?
- De, miért? Baj van? – nézett rám Deb aggódón.
- Nem, csak szeretnék beszélni veled. – mondtam. Gyorsan elrángattam a fiúktól, és miután aláírattuk a kimenőt, elindultunk Laure nénihez, és a buszon elmeséltem azt is, hogy mit beszéltünk Laure nénivel.
- Van valami ötleted? – kérdeztem Deboraht.
- Valami igen… de nem jut eszembe…
- Rossz dolog?
- Még azt sem tudom.
Ezek után persze nagyon izgultam, nehogy baj legyen…
~ Lysander szemszöge ~
Ahogy kiléptünk Castiellel az ebédlő ajtaján, beleütköztünk Ninába, aki megint átölelt. Lehunytam a szemem, hiszen eszembe jutottak a régi emlékek – a csókjaink, a pillantásai, hogy mennyire szerelmes voltam…
Mégis eltoltam magamtól, mikor eszembe jutott Rosalia, és hogy sokkal mélyebb érzelmeket táplálok iránta, mint Nina iránt valaha is. És akármilyen szép volt a múlt, Rosalia még akkor is fontosabb nekem, ha végül nem fog velünk történni semmi. A csókja, mint a méz…
- Mi van veled? – fordult felém Castiel. – A helyedben már rég beszéltem volna vele.
Már fent voltunk, a szobánkban, és Castiel az ágyán fekve ütögette a felette levő polcot.
- Nekem nincs szükségem Ninára – mondtam, a fejemet a kezembe hajtva. – Csak tudnám, mi van köztem, és Rosalia között…
- Na, ezt akartam én hallani – vigyorgott Castiel, és felém fordult. – Mit csináltatok, mikor kimentél utána?
- Megcsókolt – mondtam, majd lehunytam a szemem, és visszagondoltam arra, milyen jó is volt.
- Haver, már nincs más dolgod, mint elé állni, és azt mondani, hogy vele akarsz lenni. Hidd el, alig várja, hogy veled lehessen…
- Remélem, igazad van. – sóhajtottam.
- Nekem mindig igazam van.
~ Rosalia szemszöge ~
- Nem hiszem el, hogy képes voltál felidegesíteni azzal, hogy talán rossz dolog, miközben nem is volt az.
Beléptem az ajtón.
- Én csak azt mondtam, hogy talán rossz, de nekem is kimehet a fejemből Lysander születésnapja! A te barátod lesz, nem az enyém. Jut eszembe, akkor most mi van köztetek? – kérdezte Deborah, mikor belépett utánam a Mekibe.
- Megcsókoltam kint – pirultam el. – És azt mondta, ezért nem kell neki Nina.
- De aranyos! – vigyorodott el Deborah.
- De inkább koncentráljunk arra, amit Laure néni mondott. Négyig ne engedjük haza Lysandert, és vegyünk üdítőt, meg nasit, amíg ő takarít.
- Jó, te leszel négyig Lysanderrel, aztán hazahozod, mi meg bevásárolunk Castiellel.
- De… miért én leszek Lysanderrel? – kérdeztem elpirulva, hiszen ilyen hosszú időt azóta nem töltöttem vele kettesben, hogy lefeküdtünk, és már a gondolattól zavarba estem, hogy megint vele leszek.
- Fejezd be a nyávogást, és inkább örülj!
Ekkorra a pulthoz értünk, és nekiálltunk kaját kérni.
- Én egy csibeburger-menüt szeretnék kis krumplival, kólával és egy duplacsokis fagyit.
- Én ugyanezt. – állt mellém Deborah.
- Egybe fizetitek?
- Igen – mondtam, aztán Deborahra néztem, mielőtt elkezdett volna kiabálni. – Holnap helyettem is vesztek nasit, szóval meg ne szólalj.
Vártunk egy kicsit, majd megkaptuk a kaját, és azt, hogy 15 euró.
- Annyi biztos nincs. – mondta Deborah.
- Nézd meg a nyugtát – morgott a pultos srác. – A zacskóban van.
Háromszor néztük át a nyugtát, de nem volt ott.
- Nincs nálunk – mondtam halkan.
- De ott kell lennie – folytatta flegmán a pultos.
- De nincs itt – mordultam rá én is.
- Itt van – adta a kezembe a pultos srác az előtte levő tálcáról. Na, kinél is volt? Mégis úgy bámult rám, mintha én lettem volna a hibás. A nyugtán valóban 15 euró állt.
- Bocsi – mondtam neki, és Deborah kezébe adtam a nyugtát. Mikor a pultos forgatni kezdte a szemét, és hülye picsaként bámult ránk, Deb elé tette a nyugtát.
- Mi csibeburger-menüt rendeltünk, azt is kaptunk, és ezen BigMac van, meg álompite, amikről szó sincs!
- Akkor… ez lesz az – tépte le a nyugtát a gépből. 9 euró. Hoppá.
Visszakaptam hatot, és el akartam sétálni, de a srác nem kért bocsánatot, és ez Deboraht nagyon zavarta. Lenézően a srácra pillantott.
- Látszik, te sem diplomával kerültél ide – mondta, és csak utána ültünk le enni. Ezen még percek múlva is nevettem, és nem tudtam nem észrevenni, milyen gyilkos tekintettel néz minket a pultos.
- Mi van akkor közted és Lysander között? – kérdezte Deborah, és sültkrumplit nyomott a szájába.
- Nem tudom… szerintem nem csak szeretem, nem egy fellángolás… olyan, mintha szerelmes lennék – hajtottam a fejem a kezembe. – Ennek ellenére nem tudom, milyen lenne… képzeld el, évekig csak barátok voltunk, lehet, most belekezdünk egy kapcsolatba és tönkremegy minden, aztán már barátok sem lehetünk…
- Mi is barátok voltunk előbb Castiellel. Rosa, szeretitek egymást, és nem csak pár hónapja. Ne aggódj, nem lesz semmi gond.
- Miért vagy ebben annyira biztos?
A válasz egyszerű volt és nagyon rövid.
- Mert látom, hogy néztek egymásra.
Ezen elgondolkodtam, egészen addig, míg meg nem ettem a kajámat. Ekkor felöltöztünk Deborahval, és elindultunk kifelé… viszont belépett előttünk Sabrina és Christe.
- Na, mi van, ahogy bejövünk, már szaladsz is kifelé? – vigyorgott rám, én pedig teljesen lefagytam. Hihetetlen, mennyire meg tud félemlíteni egy nézéssel…
Szerencsére Deborah kimentett. Máris minket figyelt mindenki, így hangosan válaszolt.
- Hamarosan mindenki kimegy, nem csak mi, mert meg lehet tőled fulladni, olyan büdös vagy? Mondd csak, szoktál te fürdeni?
Választ sem várva kisétáltunk.
- Köszönöm. – mosolyogtam Deborahra.
- Ugyan, a legjobb barátnőmért bármit.
~ Sabrina szemszöge ~
Nem tudom, mit képzelt magáról ez a csitri, de abban biztos vagyok, hogy a kis Rosa egyedül nem mert volna visszaszólni nekem. A nevető arcok láttán inkább elindultunk egy másik Mekibe. Ekkora szégyen nem ért egy ideje, és nagyon feldühített az a lány, aki Rosaliával volt.
Annyira feldühített, hogy máris bosszún törtem a fejem. Az biztos, hogy nem utoljára láttak engem…
- Mi a baj?
- Hol hagytad Ninácskát? - néztem Lysanderre.
- Kit? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát az új barátnődet.
Lysander rosszallón rám pillantott.
- Ez hülyeség.
- Miért?! - kérdeztem idegesen. Tudniillik, Lysander nem szereti a kirohanásokat, meg egyébként is, semmi közöm az ő magánéletéhez, így meglepődtem, hogy nem állt fel egyből és ment el. Ő inkább bámult rám egy kicsit, majd megcsókolta a homlokom, csak azután állt fel. Ahogy hátat fordított nekem, elfogott a rossz érzés, rájöttem, hogy valami még hiányzik, még nem engedhetem így el, aztán hamarosan rá is jöttem, mi az.
- Várj - szóltam utána halkan, és mikor hátrafordult, közelebb léptem hozzá, lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Lysander magához húzott, és a csók után elmosolyodott.
- Na, pont ezért nem kell nekem Nina.
Elmosolyodtam, és végre megkönnyebbülten átöleltem Lysandert, majd eldöntöttük, hogy próbálunk kicsit.
Belépve a koliba megkerestük Castielt és Deboraht.
- Na, gyakorolhatunk végre? – kérdeztem. – Lustábbak vagytok, mint én!
- Elmész a francba, Vasmosoly, nem tudom, ki mondott le legalább öt próbát – vigyorgott rám Castiel.
- Most gyakorlunk, vagy beszélgetünk? – kérdeztem, tovább piszkálva Castielt, aki inkább beletörődött abba, hogy most fárasztó vagyok, és nekiálltunk gyakorolni. Mindenki elég jól teljesített, tehát nem sokat, egy órát gyakoroltunk, és tényleg csak minimális hibáink voltak, olyannak, aki nem ismeri a dalt, talán fel sem tűnt volna. Reménykedtem, hogy ez lesz a legnagyobb gondunk a holnapi fellépésen.
- Itt, amikor ezt énekeled, kicsit vidd még feljebb a hangod, különben el fog csúszni – mutatott Deborah az egyik szóra a kedvenc dalom refrénjében, mire bólintottam, és megpróbáltam úgy elénekelni.
- Fantasztikus. Holnap nagyon ügyesek leszünk – vigyorgott Deborah.
- Remélem, nem rontom el… - sóhajtottam.
- Akkor megölünk, Vasmosoly – mondta Castiel.
- Cseppet sem vagy megnyugtató – túrtam a hajamba, Lysander pedig egyből a védelmemre sietett.
- Ne aggódj, biztosan nem fogja elrontani, és ha mégis megtenné, majd besegítek, senki nem fog rájönni.
Hálásan mosolyogtam ezután Lysanderre, aki viszonozta a gesztust, és nem tudtuk nem észrevenni Deborah és Castiel ’ebből lesz valami’ vigyorát egymásra, amitől kicsit zavarban éreztem magam.
- Még egyszer mindet – mondta végül Castiel, és nekiálltunk elénekelni mind az öt számot, plusz a Rolling in the deep rockos-változatát, mert Deborah szerint az emberek imádják a feldolgozásokat, és szerinte nagyon jó ez a dal. Annyi a változás, hogy ebben én nem nagyon énekelek, inkább csak a srácok, de azért nekem is van elég szerepem benne. Ez a harmadik dalunk után lesz, így tudok legalább pihenni kicsit, és újabb erővel nekikezdeni a többi dalnak.
Szóval, elkezdtük a Please című, pörgősebb számmal, és úgy harminc másodperc után bejött Nina, meg még pár ember. Abba akartam hagyni, de Deborah rázta a fejét, hogy ne, mert tömeg előtt is kell majd énekelnem, legalább szokom, úgyhogy folytatnom kellett. Az első dal sikerült, a másodikban viszont egyszer elcsúszott a hangom, de mentségemre szóljon, hogy akkor, amikor láttam, hogy Nina Lysandert nézi, és a szájába harap.
A harmadik számot szerintem jól csináltuk, a negyedikben pedig, amikor a fiúk énekeltek, szinte tartanom kellett magam, nehogy odamenjek Ninához és felképeljem. Úgy bámulta a barátomat, hogy legszívesebben felgyújtottam volna, és ha lett volna nálam egy pohár víz, inkább megiszom, minthogy eloltsam őt.
Elpirultam a gondolatra, hogy Lysandert a barátomnak hívtam – még ha csak magamban is. Ezen gondolkodva majdnem elrontottam belépni az ötödik számba, de végül éppen sikerült, és szinte hiba nélkül énekeltem el.
Az utolsó szám eleje lassú volt és romantikus, és duettben énekeltük Lysanderrel. Ninára pillantottam, hátha féltékeny, amiért ketten énekeljük Lysszel, de nem zavarta, sőt, szerintem azt képzelte, hogy Lysander ezt csak neki énekli, és ez annyira felidegesített, hogy a pörgős véget szinte életkedv nélkül vittem végig.
- Jó, nem volt rossz, legalább ilyen legyen holnap is – mondta Deborah, és Nina ezt a pillanatot használta ki arra, hogy Lysander nyakába ugorjon.
- Jaj, Lys-cica, olyan ügyes vagy!
- Köszönöm – mondta a fiú, és otthagyta Ninát, hogy beüljön közém és Castiel közé. Nagyon helyes.
Még beszéltünk egy kicsit magáról a holnapi fellépésről, hogy ki mit vegyen fel, aztán úgy döntöttünk, hogy eleget próbáltunk, és elmentünk vacsorázni. Krumplipüré volt rántott hússal, de nem bírtam megenni. A hús finom volt, az el is fogyott, de nagyon kevés, a krumplipüré viszont… büdös, szappan ízű… és nyúlt. Majdnem elhánytam magam tőle.
Nem volt még olyan késő, mégis meglepődtem, hogy csörög a telefonom, és a kijelzőn Laure néni nevét látom. Felálltam az asztaltól, egy csendes helyre mentem, és felvettem a telefont.
- Csókolom, hogy tetszik lenni? – kérdeztem.
- Szia, aranyom, jól, köszönöm szépen. És te? – Laure néni olyan aranyosan szólt a készülékbe, hogy majdnem elsírtam magam, mikor elképzeltem, hogy hamarosam meg fog rám haragudni.
- Én is jól. – mondtam végül. – Miért tetszett hívni?
- Ott van Debbie a közelben?
- Igen, miért?
- Nem tudnátok egy kicsit átjönni? Beszélni szeretnék veletek egy fontos dologról. – a hangján hallottam, hogy izgul.
- Dehogynem, Laure néni, a fiúkat vigyük?
- Isten ments, aranyom!
Elnevettem magam, ahogy elképzeltem az arckifejezését.
- Rendben, akkor nemsokára ott vagyunk, csókolom!
- Köszönöm, aranyom.
Letettem a telefont és megkerestem bent Deboraht.
- Nem érsz rá vagy két órára?
- De, miért? Baj van? – nézett rám Deb aggódón.
- Nem, csak szeretnék beszélni veled. – mondtam. Gyorsan elrángattam a fiúktól, és miután aláírattuk a kimenőt, elindultunk Laure nénihez, és a buszon elmeséltem azt is, hogy mit beszéltünk Laure nénivel.
- Van valami ötleted? – kérdeztem Deboraht.
- Valami igen… de nem jut eszembe…
- Rossz dolog?
- Még azt sem tudom.
Ezek után persze nagyon izgultam, nehogy baj legyen…
~ Lysander szemszöge ~
Ahogy kiléptünk Castiellel az ebédlő ajtaján, beleütköztünk Ninába, aki megint átölelt. Lehunytam a szemem, hiszen eszembe jutottak a régi emlékek – a csókjaink, a pillantásai, hogy mennyire szerelmes voltam…
Mégis eltoltam magamtól, mikor eszembe jutott Rosalia, és hogy sokkal mélyebb érzelmeket táplálok iránta, mint Nina iránt valaha is. És akármilyen szép volt a múlt, Rosalia még akkor is fontosabb nekem, ha végül nem fog velünk történni semmi. A csókja, mint a méz…
- Mi van veled? – fordult felém Castiel. – A helyedben már rég beszéltem volna vele.
Már fent voltunk, a szobánkban, és Castiel az ágyán fekve ütögette a felette levő polcot.
- Nekem nincs szükségem Ninára – mondtam, a fejemet a kezembe hajtva. – Csak tudnám, mi van köztem, és Rosalia között…
- Na, ezt akartam én hallani – vigyorgott Castiel, és felém fordult. – Mit csináltatok, mikor kimentél utána?
- Megcsókolt – mondtam, majd lehunytam a szemem, és visszagondoltam arra, milyen jó is volt.
- Haver, már nincs más dolgod, mint elé állni, és azt mondani, hogy vele akarsz lenni. Hidd el, alig várja, hogy veled lehessen…
- Remélem, igazad van. – sóhajtottam.
- Nekem mindig igazam van.
~ Rosalia szemszöge ~
- Nem hiszem el, hogy képes voltál felidegesíteni azzal, hogy talán rossz dolog, miközben nem is volt az.
Beléptem az ajtón.
- Én csak azt mondtam, hogy talán rossz, de nekem is kimehet a fejemből Lysander születésnapja! A te barátod lesz, nem az enyém. Jut eszembe, akkor most mi van köztetek? – kérdezte Deborah, mikor belépett utánam a Mekibe.
- Megcsókoltam kint – pirultam el. – És azt mondta, ezért nem kell neki Nina.
- De aranyos! – vigyorodott el Deborah.
- De inkább koncentráljunk arra, amit Laure néni mondott. Négyig ne engedjük haza Lysandert, és vegyünk üdítőt, meg nasit, amíg ő takarít.
- Jó, te leszel négyig Lysanderrel, aztán hazahozod, mi meg bevásárolunk Castiellel.
- De… miért én leszek Lysanderrel? – kérdeztem elpirulva, hiszen ilyen hosszú időt azóta nem töltöttem vele kettesben, hogy lefeküdtünk, és már a gondolattól zavarba estem, hogy megint vele leszek.
- Fejezd be a nyávogást, és inkább örülj!
Ekkorra a pulthoz értünk, és nekiálltunk kaját kérni.
- Én egy csibeburger-menüt szeretnék kis krumplival, kólával és egy duplacsokis fagyit.
- Én ugyanezt. – állt mellém Deborah.
- Egybe fizetitek?
- Igen – mondtam, aztán Deborahra néztem, mielőtt elkezdett volna kiabálni. – Holnap helyettem is vesztek nasit, szóval meg ne szólalj.
Vártunk egy kicsit, majd megkaptuk a kaját, és azt, hogy 15 euró.
- Annyi biztos nincs. – mondta Deborah.
- Nézd meg a nyugtát – morgott a pultos srác. – A zacskóban van.
Háromszor néztük át a nyugtát, de nem volt ott.
- Nincs nálunk – mondtam halkan.
- De ott kell lennie – folytatta flegmán a pultos.
- De nincs itt – mordultam rá én is.
- Itt van – adta a kezembe a pultos srác az előtte levő tálcáról. Na, kinél is volt? Mégis úgy bámult rám, mintha én lettem volna a hibás. A nyugtán valóban 15 euró állt.
- Bocsi – mondtam neki, és Deborah kezébe adtam a nyugtát. Mikor a pultos forgatni kezdte a szemét, és hülye picsaként bámult ránk, Deb elé tette a nyugtát.
- Mi csibeburger-menüt rendeltünk, azt is kaptunk, és ezen BigMac van, meg álompite, amikről szó sincs!
- Akkor… ez lesz az – tépte le a nyugtát a gépből. 9 euró. Hoppá.
Visszakaptam hatot, és el akartam sétálni, de a srác nem kért bocsánatot, és ez Deboraht nagyon zavarta. Lenézően a srácra pillantott.
- Látszik, te sem diplomával kerültél ide – mondta, és csak utána ültünk le enni. Ezen még percek múlva is nevettem, és nem tudtam nem észrevenni, milyen gyilkos tekintettel néz minket a pultos.
- Mi van akkor közted és Lysander között? – kérdezte Deborah, és sültkrumplit nyomott a szájába.
- Nem tudom… szerintem nem csak szeretem, nem egy fellángolás… olyan, mintha szerelmes lennék – hajtottam a fejem a kezembe. – Ennek ellenére nem tudom, milyen lenne… képzeld el, évekig csak barátok voltunk, lehet, most belekezdünk egy kapcsolatba és tönkremegy minden, aztán már barátok sem lehetünk…
- Mi is barátok voltunk előbb Castiellel. Rosa, szeretitek egymást, és nem csak pár hónapja. Ne aggódj, nem lesz semmi gond.
- Miért vagy ebben annyira biztos?
A válasz egyszerű volt és nagyon rövid.
- Mert látom, hogy néztek egymásra.
Ezen elgondolkodtam, egészen addig, míg meg nem ettem a kajámat. Ekkor felöltöztünk Deborahval, és elindultunk kifelé… viszont belépett előttünk Sabrina és Christe.
- Na, mi van, ahogy bejövünk, már szaladsz is kifelé? – vigyorgott rám, én pedig teljesen lefagytam. Hihetetlen, mennyire meg tud félemlíteni egy nézéssel…
Szerencsére Deborah kimentett. Máris minket figyelt mindenki, így hangosan válaszolt.
- Hamarosan mindenki kimegy, nem csak mi, mert meg lehet tőled fulladni, olyan büdös vagy? Mondd csak, szoktál te fürdeni?
Választ sem várva kisétáltunk.
- Köszönöm. – mosolyogtam Deborahra.
- Ugyan, a legjobb barátnőmért bármit.
~ Sabrina szemszöge ~
Nem tudom, mit képzelt magáról ez a csitri, de abban biztos vagyok, hogy a kis Rosa egyedül nem mert volna visszaszólni nekem. A nevető arcok láttán inkább elindultunk egy másik Mekibe. Ekkora szégyen nem ért egy ideje, és nagyon feldühített az a lány, aki Rosaliával volt.
Annyira feldühített, hogy máris bosszún törtem a fejem. Az biztos, hogy nem utoljára láttak engem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése