6. Fejezet

Reggel borzasztó csörgésre ébredtem. Jobbra-balra forgolódtam, de csak nem tudtam visszaaludni. Az órámra néztem – fél hét. Fantasztikus. Még lett volna fél órám aludni, de most már nem lesz. Még egy ok, hogy ne bírjam ezt a helyet.

Kimásztam az ágyból, nyújtózkodtam egyet, majd magamra kaptam Kim ruháját. 

Mielőtt megkérdeznétek, miért tettem, nem, nem azért mert csóró vagyok. A Sweet Amoris minden november negyedikén (vagyis minden csütörtökön, ami ahhoz a legközelebb van) stílusváltó-napot tart. Tehát nem vehetem fel a diáklányos szerkómat, ezért Kimmel ruhát cseréltünk erre az egy napra. Praktikus, és ingyenes.

Mikor magamra kaptam a rövidnadrágját, és a cipőjét, késznek éreztem magam a mosdóba menetelhez. Mikor elvégeztem folyóügyeimet, kezet mostam, megmostam az arcomat, és kisminkeltem magam. Kim nem kent magára tust soha, szóval csak szempillaspirált és szemceruzát használtam. Mikor végeztem, majdnem fogtam a tusomat, hogy egy tonnát kenjek magamra.

Nem volt semmi extra a szememen, sőt, egész natúrnak tűntem. És nagyon zavart. Mégis úgy döntöttem, hadd maradjon csak ennyi, és inkább visszamentem a szobába. Megágyaztam, és összepakoltam a cuccaimat. A szobatársaim akkor ébredeztek, mikor kiléptem a szobából, de nem köszöntek, szóval én sem nekik. A headsetet a fülembe tettem, és úgy döntöttem, olyan zenét hallgatok, amit Kim szeret, szóval a Skillet – Monsterre esett a választásom. Egészen felpörgetett, míg lementem a reggelimért, majd a buszmegállóba. A buszon már Lysanderék bandáját hallgattam (mentségemre szóljon, Kim is szereti őket), most éppen a Why című számuk ment. Nem egy szerelmes dal volt, a családról szólt, ezért is szerettem annyira.

„Nézz a szemembe, mondd el, kérlek,

Mit hibáztam, hogy elhagytál végleg?!” – kiabálta Castiel, akinek szintén nem volt túl jó családi háttere. Közben Leigh családjára gondoltam. Kínosnak véltem, hogy semmit nem tudok róluk, hiszen fél éve együtt vagyunk, de Lysander sem mondott róluk soha semmit, szóval úgy gondoltam, inkább nem tapogatózom, nehogy valami kínos helyzetet idézzek elő. Ó, jut eszembe, vajon a fiúk minek fognak öltözni? 

Rengeteg mindenen kattogott az agyam, miközben leszálltam a buszról – pont a suli előtt tett ki, szóval jól jártam vele, - például a fiúk mai ruháján, hogy az enyém hogy fog állni Kimen vagy hogy az igazgatónő idén mivel rukkol elő. Minden évben borzalmas ruhákat választott: volt már bohóc, énekes, sőt, egyszer még prosti is, persze valami lazább kiadásban. Előre féltem. A kedvencem az volt, mikor farsangkor beöltözött. Torta volt. Fodros harisnya, fodros miniszoknya, fodros blúz és fodros kalap volt rajta. 

Szegénykét annyira kinevették, hogy soha többé nem öltözött be. 

Én az első két évben odavoltam ezekért a beöltözős napokért – voltam már tehenészlány farmerben és kockás ingben, gumicsizmában meg cowboy-kalapban, voltam gót, tavaly pedig titkárnő. Akkor ment el a dologtól a kedvem, mert az akkori elsős lányok mind miniszoknyás, melltartós pompom-lányoknak öltöztek. Namármost, ha te szeretsz egy ünnepet, amit elrontanak, akkor utána nem sok kedved lesz hozzá, tehát most inkább csak cseréltem Kimmel ruhát.

Az iskola kapuja előtt egy alakot láttam cigizni, akit egy másik várt. Elvigyorodtam. A cigiző alak Castiel volt, szmokingban! Lehet rá akármit mondani, de ezeken az eseményeken mindig szépen beöltözött, és most sem csalódtam benne. Nagyon jól állt neki. De ahogy Lysandert megláttam…

- Sziasztok – álltam meg a fiúk előtt vigyorogva. – Ti aztán kitettetek magatokért. Lysander, honnan szerezted ezt?
- Az új stílusom. Miért, nem tetszik? – kérdezte halványan mosolyogva. Nem kaptam választ a kérdésemre, de nem gond, úgyis csak költői kérdésnek szántam. – És te, Castiel?
- Nekem volt otthon. Meglepő, mi? – vigyorgott, majd elpöckölte a csikkét.
- Rendkívül. – válaszoltam, majd bementem velük a suliba. Odabent a tavalyihoz képest jobb volt a felhozatal, de láttam néhány kislányt, akik kellették magukat a fiúknak, főleg Castielnek, aki élvezte a neki járó tekinteteket. Valahogy beverekedtük magunkat a terembe, és átlapoztuk a fizikát, amit előző órán vettünk. Nagyjából megtanultam, de csak azért, hogyha javítanék, átmehessek a Sweet Amoris kolijába. Hamarosan bejött a tanár, és letette a naplót az asztalra.
- Ma nincs dolgozat, se felelés. Nehéz anyagot fogunk venni.
Nem tudtuk, hogy ennek most örüljünk-e vagy ne, szóval csak vártuk az anyagot. Szerencsére második félévtől nem lesz egy csomó tantárgyunk, most is csak azért van tömve, mert nem mindent fejeztünk be tavaly. De nem gond, következő félévben majd élvezzük azt a néhány, megmaradt órát.
A fizika egész hamar eltelt, utána a kémia már nem annyira.
- Ma a levegő összetételének átismétléséből felelünk, Rosalia, fáradj a táblához!
Örültem, hogy ilyen könnyű dologról kell beszélnem, mindent elmondtam, amit csak tudtam, a tanárnő pedig vagy bólogatott, vagy kérdéseket tett fel, amire általában jól válaszoltam. A végére persze kaptam egy egyenletet, amit éppen csak azért tudtam megoldani, mert jó vagyok matekból, de a négyes meglett.
Hát meg is érdemeltem.
A duplamatek hamar eltelt, még majdnem élveztem is, a földrajzot nagyjából végigaludtam, bioszon pedig újból drogelőadást tartottak – nagyon gyakori szokás, nem tudom, miért. Óra után odaléptem Peggyhez.
- Akkor elkísérsz a fogorvoshoz? – kérdeztem, ugyanis húzásra kellett mennem.
- Öhm, nem tudlak. Bocsi, de el vagyok maradva egy cikkel.
- Ne már, megígérted…
- Ne haragudj – nézett rám bocsánatkérőn Peggy, és elsétált mellettem. Nagyot sóhajtottam.
- Mi a baj? – kérdezte mellém lépve Lysander, és egyből megéreztem az illatát. Nagyon helyes, hogy e mellé a ruha mellé is a saját parfümét használja, mert borzasztó finom illata van.
- Peggy nem tud elkísérni a fogorvoshoz. – húztam el a szám.
- Elkísérlek, ha szeretnéd, de akkor te is kísérj el engem a hangszerboltba. – mosolygott Lys.
- Isten vagy! – tapsikoltam, és elindultunk a buszmegállóba. Előbb a hangszerboltba mentünk, mert közelebb volt, és gyorsabban lezajlott (egyébként pengetőt vettünk, meg gitárhúrt), aztán a fogorvosomhoz. Néhány percet vártunk a kórházillatú teremben, aztán a fogorvosom kinyitotta az ajtaját, és beinvitált.
- Mindjárt jövök – néztem Lysre, aki bólintott.
Odabent egyből beültem a székbe, és vártam. A fogorvos végignézte a fogaimat, majd nekiállt egyesével leszedni a breketteket. Nem értettem, miért, de ráhagytam. Nem tudom, meddig ülhettem bent, de a szám már teljesen kiszáradt.
- Végeztünk, öblögethetsz. – mondta az orvos, és ezt meg is tettem, majd vártam, mit fog mondani.
- Nem kell többé fogszabályzót hordanod. – jelentette be, mire elvigyorodtam. – Itt az esti fogszabályzó, de csak akkor kell betenned, ha úgy érzed, vissza akarnak menni a fogaid az előző állapotukba.
- Rendben, köszönöm – vigyorogtam, kifizettem a fogszabályzót, és kiléptem a helyiségből. Örömömben Lysander nyakába ugrottam.
- Nézd! – mutogattam neki a fogaimat, mire elmosolyodott.
- Castielnek akkor is vasmosoly maradsz.
- Nem baj, a lényeg, hogy végre nem kell ezt hordanom. – sóhajtottam. Mivel egyikünknek sem volt még kedve hazamenni, elsétáltunk egy kávézóba, ahol forró csokit ittunk, és megtanultuk holnapra, amit kellett.
- Veled olyan könnyű tanulni – jelentettem be. – Jól magyarázol.
- Köszönöm. – válaszolta Lys. Kicsit többre számítottam, de nem beszélt tovább. Beállt a kínos csend, és már hét óra volt (sokat voltam bent a fogorvosnál), szóval úgy döntöttünk, hazamegyünk. Lysander egészen a koliig kísért, ahol Sabrináék kint cigiztek.
- Köszi, hogy elkísértél. – mosolyogtam Lysre, majd köszönésképpen átöleltem, és felmentem a szobámba. Ott elpakoltam holnapra, meg ilyesmik, és telefonoztam, amíg Sabrina fel nem jött.
- Szia! Ez a helyes srác a barátod volt? – kérdezte vigyorogva.
- Nem, a barátom öccse – válaszoltam.
- Ú, és mi a neve? Nagyon dögös. – láthatóan egyre jobban érdekelte, de engem ez kezdett zavarni.
- Lysander.
- Mit gondolsz, ha bemutatnál neki, lenne esélyem nála? – ez már kicsit kiverte nálam a biztosítékot. Elképzeltem a nyugodt, lelkis srácot Sabrinával, és megráztam a fejem.
- Nem, szerintem nem vagy az esete. – válaszoltam, erre pedig Sabrina összehúzta a szemét.
- Mit mondtál?! – a hangja még a tegnapinál is fenyegetőbb volt.
- Nem vagy Lysander esete.
- Jól van, Rosa, eddig azt hittem, normális vagy, de ne hidd, hogy ez után bármiféle kedvességet fogsz kapni tőlem, vagy akárkitől a szobában, mert nem!
- Én csak az igazat mondtam…
- Fogd be. – mordult rám, és nem szólt hozzám többet. Fogtam magam, megágyaztam, aztán elmentem fürdeni. Mikor visszaértem, bepakoltam a szekrénybe, és befeküdtem az ágyamba, ami… szokatlanul nedves volt. Kiugrottam, és megláttam, hogy mindenem tiszta víz. Sabrinára néztem, aki csak vigyorgott. Dühösen szárítottam kicsit hajszárítóval, majd rátettem a törölközőm, és lefeküdtem aludni.
Valami elkezdődött…

Ébresztő, Rosa!