21. Fejezet

Reggel viszonylag nyugodtan keltem, ha eltekintünk attól a ténytől, hogy a reggeli, halk, nyugodt ébresztőm helyett a tűzjelző hangos zajára ébredtem. Mire felfogtam, hogy mi van, és kinyitottam a szemem, a zaj megszűnt, helyét a mikrofon recsegése vette át.
- Jó reggelt, gyerekek, elnézést, csupán technikai hiba lépett fel.
Nagyot sóhajtottam, és hallgattam a zaj okáért felelős embereknek járó káromkodást. Megnéztem az időt, majd nyújtózkodtam egyet. Lassan végeztem a teendőimet, mivel még csak fél hét volt, így volt időm egy normális, jól kinéző sminkre és arra, hogy kivasaljam a hajam. Megreggeliztem, aztán visszamentem a szobába fogat mosni, és végül, miután a pizsamám helyett normális ruha volt rajtam, fogtam a táskám és elmentem az iskolába. Egész jó volt a hangulatom egész nap, jót tett, hogy beszéltem Deborahval, és az egész napot vele és Peggyvel töltöttem, hogy ne legyek magányos. Mivel jobb témánk nem volt (és ez nekünk egyébként is nagyon jó téma), az iskolaújságról beszéltünk.
- Valami jó sztori a pletykarészlegbe?  - kérdezte Peggy Debre nézve, mivel ő mindig tudott valami jó sztorit. Deborah elvigyorodott.
- A visszatérésem, mi más?
Hiába, van, aki örökké egoista marad.
- Ugyan, most a természeti rovat helyén leszel. Maximum Rosa csinál rólad egy képet egy bokornál, és megemlíted, hogy egészségesen étkezel. - válaszolta Peggy.
- Király, még sosem volt saját rovatom - örült meg Debbie. - A pletykalapon pedig szerepelhetne a "Dake csajozási szokásai".
- Azt már egyszer kitaláltam - szóltam közbe.
- Akkor miért nem Lysandrék fellépéséről írunk? - kérdezte Deborah.
- Eszedbe ne jusson - morogtam. Talán majd, ha sikerük lesz.
- Találjatok ki valamit, mert ilyen ötletekkel semmire nem megyek... - túrt a hajába Peggy.
- Megvan. Emberek, akik attól titokzatosak, hogy nem beszélnek szinte senkivel. Lysander lesz az alany, mert jól is néz ki.
- Fantasztikus! - vigyorgott Peggy. - Megyek, megkérem, hogy működjön közre.
Lysander persze egy kis harc után belement a dologba, én pedig megkerestem Kentint, hátha ráér délután egy kis fényképezésre. Ráért, szóval már vártam, hogy egész délután fiúkat fényképezzek... és Deboraht.
Órák után, de még spanyol szakkör előtt Peggy meginterjúvolta Lysandert. Nagyon rosszul éreztem magam a közelében, láthatóan már annak is nagyon örült, hogy pár másodpercre foglalkozom vele. Leighnél sosem éreztem ilyen erős érzelmeket, és nagyon felkavartak, főleg azok után, amit együtt csináltunk. Készült néhány kép, ráadásul mind jó, szóval amilyen hamar csak tudtam, elmentem onnan, hogy ne kelljen hallanom a fiú mély, megnyugtató... szóval, a hangját.
Mikor ezzel végeztem, Deborahról csináltam egy-két képet (nem bokornál, hanem fánál, decemberre való tekintettel fenyőnél), aztán elindultunk a spanyol szakkörre. Nemsokára Peggy is csatlakozott hozzá, Lysander viszont mögöttünk ballagott nehány méterrel. A rám való tekintettel nem vártuk meg, emiatt viszont kicsit rosszul éreztem magam. Viszont ami spanyolon történt...
- Kijavítottam a dolgozatokat. - mondta a belépő Mr.Farazie komolyan.
Már fogtam a fejem, előre féltem, hogy hanyas lesz a dolgozat. Egyébként is, szakkörre miért kapunk töriből jegyet, csak mert ugyanaz a tanár tanítja?! Na meg, mikor megkapjuk a jegyet, nem írhatjuk be. Ez szerintem amúgy sem megengedett.
Viszont, úgy emlékszem, jól írtam meg a dolgozatot, szóval lehet, négyes lesz, az viszont nagyon jó.
Gondolkodásomból Farazie hangja szakított ki, amikor elkezdte sorolni a jegyeket. Nathaniel majdnem megsértődött Melodyra, aki 99%-ra írta a dolgozatot, mikor Nathanielnek csak 97% lett. Micsoda problémák...
Tudniillik Farazie az ötöstől lefelé halad, és mikor még a hármas után sem hallottam a nevem, kezdtem ideges lenni. Mikor az egyeseket sorolta, vártam a nevem, de semmi. Kiosztotta a dolgozatokat, de én nem kaptam.
- Tanár úr, nekem nem osztotta ki - jelentkeztem.
- Tudom. - mosolyodott el a tanár. - Szeretném, ha most mindenki rám figyelne. Dakota, te is, hiszen a dolgozatod újból egyes lett.
Míg Farazie magyarázott, én nagyban gondolkodtam. Annyira rossz lett, hogy az osztály előtt kell felolvasni, hogy kinevessenek?
- Kötöttem egy megállapodást az igazgatónővel - kezdte, én pedig nagyot sóhajtottam. Jól kezdődik...
- Azt mondta, hogy szerinte Rosalia az, aki nagyon sokra képes, mégsem tanul. Azt mondta, adjak neki valamilyen plusz munkát, amíg nem látom, hogy dolgozik. Úgy véltem, senkinek nem árt egy kis spanyol, szóval mindenkinek kötelező volt járni a szakkörre. A megállapodásom viszont egy olyan szakköre vonatkozott, ami Rosalia első ötöséig tart. Talán ezzel a jutalommal majd többet fog tanulni, még több elismerés reményében. Ez a szakkör utolsó órája.
Eleinte nem fogtam fel, mit beszél ez a tanár, aztán leesett.
Ötöst kaptam!
Nem csak én örültem, hanem az egész osztály is, Farazie pedig folytatta.
- Mivel maga a szakkör sem volt valódi, így az órán kapott jegyek sem.
- Akkor nem állok bukásra töriből?! - kiabált be Dake őszintén örülve.
- Nem, Dakota, a spanyol jegyek levonásával megvagy kettes.
Míg Dake visított az örömtől, Nathaniel Melodyhoz fordult, és úgy nézett rá, mintha most ölték volna meg a kutyáját.
- Akkor csak négy ötösünk van töriből?
Hangosan felvetettem. Hogy lehet valaki ilyen stréber? Bele ne haljon már, hogy kettővel kevesebb ötöse van...
- Szerettem volna kicsit összekovácsolni a csapatot az utolsó óra keretében, és szeretnék szépen bemutatkozni közben. - elővett egy zacskó műanyag tálat és poharat, majd mindenféle üdítőt és édességet, és kibontotta őket.
- Mindenből vegyetek hármat.
Szép sorba álltunk, és megilletődve szedtünk az öt-hat féle rágcsálnivalóból. Mikor mindenki a helyén ült, Farazie nagyvonalakban elmesélte az életútját, aztán a régi, vicces sztorijaival szórakoztatott minket. Nagyon jól telt az utolsó szakkör, még Dake sem piszkálta Mr. Faraziet. Amikor mégis vége lett a rendhagyó órának, vidáman indultam ki az udvarra Kentinnel, Peggyvel és Deborahval.
- Na, mikor fényképezzük a csodás testem? - vigyorgott rám Kentin, én pedig elnevettem magam.
- Egoista vagy. Meg kell várnunk a naplementét, mert akkor sokkal jobb lesz a kép.
- Fantasztikus, a lényeg, hogy jól nézzek ki - válaszolt újra vigyorogva.
- Persze, ez a biznisz. Na, gyere, amíg lemegy a nap, meghallgatjuk, hogyan interjúvolja meg Deboraht Peggy.
Az interjú egyébként húsz perc alatt megvolt, Kentiné pedig tíz alatt, de és a nap kezdett lemenni, tehát nekiálltunk képeket csinálni. Fél órán keresztül készítettem képeket, Kentin a végén majdhogynem le volt izzadva, de lett két kedvencem. Az egyiken a kamera felé futott, a másikon pedig komolyan nézett a napba. A koliba vezető úton már mutattam is a képeit Peggynek, aki nagyon meg volt elégedve velük. (Nem csak a Kentiné, a Debé és a Lysanderé is tetszett neki.)
A koliba érve nem tudtam mit csinálni, szóval lementem vacsorázni. Nagyon finom volt, legalább fél órán keresztül ettem, kiélvezve a sajtos makaróni finom ízét. Kifelé menet viszont belebotlottam valakibe.
Lysander úgy ölelt át, hogy akkor sem tudtam volna kibújni a karjai közül, ha akartam volna. Nem öleltem vissza, de nem is mozdultam, csak lehunytam a szemem, miközben Lysander illatát éreztem mindenhol. Annyira finom...
- Nagyon hiányzol, Rosalia - suttogta a fülembe, engem pedig elfogott a kellemes bizsergés. Tisztában voltam vele, hogy nem volt véletlen, hogy Lysszel csaltam meg Leight. Érzek valamit a fiú iránt. A fiú iránt, aki éppen átölelt, és azt suttogta, hogy hiányzom neki.
Sokáig álltunk ott, én mégsem mondtam semmit, majd óvatosan eltoltam magamtól Lysandert, és szó nélkül elsétáltam...

~ Lysander szemszöge ~

Amikor Rosalia nem mozdult a karjaim közül, úgy gondoltam, talán visszakaphatom őt. Boldog életet élnénk együtt. Elképzeltem, hogyan nevelné fel a kisfiamat…
Viszont mikor eltolta magát tőlem, és elsétált, némán, rám sem pillantva, minden álmom szertefoszlott.
Hogyan is juthatott eszembe ilyen gondolat? Csak teher vagyok neki, közé és a barátja közé álltam, aki történetesen a bátyám. Miattam szakítottak, már majdnem egy hete csak miattam szomorú, azért, mert én tönkretettem őt, én bántottam… Holott semmit nem akartam, csak védelmezni, vele lenni és szeretni őt.
- Hé, haver, mi van? – ült le mellém Castiel. Fel sem tűnt, hogy időközben leültem a padra, ami nem messze állt tőlünk.
Eleinte nem tudtam, elmondjam-e Castielnek, mit tettem, de aztán újból átgondoltam. Ő a legjobb barátom, és tudni szeretné, hogy miért nem vagyok önmagam mostanában. Annyit legalább megérdemel, hogy megtudja, mi bánt.
- Lefeküdtem Rosaliával. – mondtam halkan, ő pedig felnevetett.
- Komolyan meghúztad? Hát ez fasza! Legalább már nem vagy… - látva az arckifejezésemet, arcáról lehervadt a mosoly, és folytatta. – Úristen. Te beleszerettél Rosaliába, aki miattad szakított Leighvel, és most odaadtad neki mindened, neki viszont nem kellett.
- Nem pontosan. – suttogtam halkan. – Szerdán, mikor nálam aludt, elvettem a szüzességét. Megcsalta a bátyámat. Velem. Azóta pedig…
- Basszus, Lysander. Jó nagy szarban vagy…
Rápillantottam Castielre.
- Így is mondhatjuk.
- Hát, barátom, akkor két dolgot tehetsz. Tűrsz, amíg el nem múlik, de nem fog, mert nagyon jól ismerlek… vagy küzdesz. Küzdj meg azért, amit szeretnél.
- Küzdeni fogok. – mondtam Castielre nézve. Elvigyorodott.
- Na, látod, ezért vagy te a legjobb haverom!