27. Fejezet

Reggel arra ébredtem, hogy nagyon fázom. Csukott szemmel megkerestem a takarómat és magamra húztam azt. Szinte meglepődtem, amikor valaki nyöszörögve forgolódott kicsit az ágyon, és a derekamnál fogva magához húzott.
Elmosolyodtam, és a fejemet Lysander nyakába fúrtam. Nyomtam rá egy puszit mire Lys megremegett, és elkezdte simogatni a derekamat. Átöleltem őt, és szorosan hozzásimultam a meztelen felsőtestéhez. Felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, de Lysander nem nyitotta ki a szemét.
Már vissza is aludt. Milyen édes!
Lassan és óvatosan, nagy csendben, nehogy Lysandert felkeltsem, kimásztam az ágyból, és felöltöztem. A hajamat kontyba fogtam, és lesétáltam a konyhába. Laure néni és John bácsi nem voltak otthon, piacra mentek, legalábbis a kis fecni szerint, amit a hűtőn találtam.
Úgy döntöttem, meglepem Lyst, szóval előkerestem a kenyérpirítót, és beletettem két szelet kenyeret. Míg az pirult, találtam vajkrémet, sajtot, sonkát és gyümölcslevet a hűtőben, és elővettem azokat. Két pohárba töltöttem a narancslevet, aztán kivettem a két kenyeret a tányérokra. Megvajaztam őket, aztán rátettem a sonkát és ráreszeltem a sajtot, majd mielőtt megfordulhattam volna, valaki átölelt hátulról. Lysander elkezdte simogatni a hasamat, miközben nyomott egy puszit a vállamra.
- Mit csinálsz? - kérdezte rekedten, mire görcsbe rándult a gyomrom. Hátrafordultam.
- Reggelit neked - mosolyogtam a fiúra.
- Kedves vagy - vigyorgott Lys édesen, aztán lehajolt, hogy megcsókolhasson. Boldogan öleltem át, jó volt a puha bőrét érezni, ahogyan a karjait körém fonta. Megkordult a gyomrom, és miután Lys kinevetett, nekiálltunk megenni a finom pirítóst. Annyira ízlett, hogy csináltam belőle még egy adagot, aztán, mint aki jól végezte dolgát, hagytam, hogy Lys mosogasson el, addig én mindent visszapakoltam a hűtőbe. Mikor ezzel végeztünk, leültünk a kanapéra és bekapcsoltuk a tévét. Nem ment semmi érdekes, talán ezért is kötöttem ki Lysander ölében.
A kezeimet a nyaka köré fontam, és csillogó szemeibe nézve mosolyogtam rá. Ő közben a combomat simogatta, és néha a derekamig is felnyúlt.
- Valami érdekesebbet is csinálhatnánk, nem gondolod? - vigyorogtam Lysre, mire ő is elmosolyodott.
- Mire gondolsz?
- Mondjuk erre - azzal megcsókoltam. Míg nyelveink táncot jártak, és az izgalomtól összeszorult a gyomrom, Lysander a hátamat simogatta, én pedig a hajába túrtam. Nem siettük el a dolgot, óvatosan, gyengéden kóstolgattuk egymást.
Egyből felugrottam Lysander öléből, mikor Laure néni és John bácsi beléptek az ajtón. Ahogy végignéztek a rövidnadrágomon, és atlétámon, egyből levágták, mit is kerestem itt. Az arcom néhány másodperc alatt változott hófehérré, majd vörössé. Még annyit sem voltam képes kinyögni, hogy "csókolom". Laure néni bámulta a zavart arcunkat néhány pillanatig, aztán elnevette magát.
- Végre, már alig vártam!
Értetlenül bámultam Laure nénit, már azt hittem, teljesen kikészült, amikor végre John bácsi is megszólalt.
- Laure, ne ijeszd meg a gyerekeket.
- Ó, elnézést, elfelejtettem - kuncogott Laure néni. - Gyerekek, én szívből örülök neki, hogy együtt vagytok! Erre vágyom... már legalább egy éve!
- Komolyan, mama? - kérdezte Lys kissé izgatottan.
- Jaj, persze, kisunokám, hát nem tűnt fel?
- De, igazából feltűnt, mégis úgy gondoltam, csak zavarba akarsz hozni Rosa előtt - mondta Lysander.
- Én semmire nem emlékszem - néztem körbe értetlenül.
Laure néni felnevetett.
- Persze, aranyom, hiszen nem tudtad, hogy szereted Lysandert, nem figyeltél rá nagyon!
Látva az arckifejezésemet, Lysander a mamájára nézett.
- Inkább ezt majd máskor beszéld meg vele, jó? Láthatóan nagyon sok volt ez neki egyszerre.
Mire észbe kaptam, már normálisan fel voltam öltözve, és hazafelé sétáltam Lysanderrel kézenfogva.
Mert hivatalosan is a barátom volt. Hamar elérkeztünk a házunk elé, ahol Lysander egy puha, finom csókkal köszönt el tőlem.
- Ezek után hogy engedjelek el? - kérdeztem mosolyogva Lyst, ő pedig újból megcsókolt.
- Holnap találkozunk.
- Szia - mosolyogtam rá, aztán bementem a házba. Ott Lana várt, vigyorogva, mégis kérdő tekintettel.
- Ez meg mi volt? Az még megvan, hogy szakítottatok Leighvel, beszéltél Lysről is, de azt elfelejtetted közölni, hogy összejöttetek!
- Mert tegnap történt - sóhajtottam mosolyogva, és ledobtam a földre a táskámat, majd levettem a kabátom, és a csizmám. Említettem már, hogy utálom a telet?
- Akkor már mesélhetsz is! - ugrált izgatottan Lana.
Nem szóltam, csak felsétáltam a szobámba, tudtam, hogy a húgom követni fog. Mikor felértem, a szekrényemben kutatva elővettem egy poros, nehéz dobozt. Összecsaptam a tenyerem. Na, tudtam én, hogy nem szabad a padlásra vinni...
Elővettem a varrógépet, és azt az anyagot, amit egy ideje őrizgettem.
Mikor még éltek anyu szülei, meg voltak őrülve értem. Nagyon szerettek engem, talán ezért is töltöttem minden időmet, amit csak tudtam, náluk. Mindegy, száz szónak is egy a vége, a lényeg, hogy minden szülinapomra bőséges ajándékokat adtak nekem, és mivel kilenc éves korom óta érdekel a varrás, kaptam tőlük varrógépet, és sokféle cérnát, mégsem ezekre voltam a legbüszkébb.
Olyan finom, gyönyörűszép selyemanyagokat tudtak nekem szerezni, hogy már kisgyerekként megbecsültem őket. Na meg a szép csipkék, amiket külföldről hozattak nekem...
Ez a csomag tartalmazott egy olyan zöld selyemanyagot, mint ami a Lystől kapott csizmámon volt, így egyből tudtam, hogy ebből fogom varrni a ruhát. Az alaprajz már megvolt a fejemben, és nekiálltam lerajzolni. Csak az alapokat csináltam meg, Lana pedig akkor ért fel, mikor végeztem. Egy zacskó popcorn volt nála és a telefonja.
- Bocsi, közben hívott az uram.
- Deborah szokott így beszélni - nevettem. - Ez így jó?
Lana jól megvizsgálta a rajzot, amit az orra alá nyomtam, és a ruha volt rajta. Tetszett neki, szóval nekiálltam megvarrni. A felsőrésszel kezdtem, mert nehezebb volt megcsinálni, és közben mindent elmeséltem Lanának. Legalább egy órán keresztül beszélgettünk.
- Valahogy Lysszel jobb. Vele érzem azt a... tudod, amit mondtál - magyaráztam.
- Ja, igen. Meg, Rosa... Leigh sosem volt nekem szimpatikus. Olyan furcsa volt... te mindig pörögsz, el nem tudtam volna képzelni, hogy még több ideig együtt legyetek.
- Azért Lys sincs tele adrenalinnal... - mondtam, de eszembe jutott, hogy milyen gyermekded örömmel képes mindent velem csinálni, amit csak akarok.
- Nincs, tudom, de érted...
- Per...
Ekkor az ajtóm majdnem betört, ahogy a szüleim beléptek.
- Rosa, beszélni fogunk! Menj a szobádba, Lana. - mondta apa, és mikor Lana kilépett, anya becsukta utána az ajtót. Akkor állt neki apa ordítani.
- Mit képzelsz te magadról?!
- Most hívott minket Leigh. Azt mondta, hogy szakítottatok, mert lefeküdtél az öccsével, ez igaz? - tette hozzá anya is.
- Azzal a furcsa kölyökkel, miért nem jó neked a normális?! - üvöltött velem továbbra is apa. - Egyáltalán miért nem volt elég Leighvel szexelni?! Nimfomán vagy, 17 évesen?! Vigyelek elmegyógyintézetbe?!
- Sosem feküdtem le Leighvel! - mondtam sírva. Borzasztóan fájtak a szavak, amiket apámtól kaptam. - Szerelmes vagyok Lysanderbe, apa, és együtt járunk!
- Leighnek munkahelye van, sikeres, miért nem elég az?! Lysanderből mi lesz? Zenész? Esetleg később egy hajléktalan!
- Nem, ő okos, sok helyen el tudna helyezkedni! - szálltam szembe apámmal.
- És te?! Ugyanolyan semmirekellő vagy, mint a kis barátod! - kiabált apa. - Arra vagy csak képes, hogy bajt okozz! És ilyen szemtelen is vagy... biztos nagyon el vagy engedve!
Biztosan megindult a varrógépem felé, hogy széttörje azt. Ekkor akadtam ki.
- Ne nyúlj hozzá! - a sírástól, az idegtől és a leghangosabb üvöltésemtől teljesen eldeformálódott a hangom. - Azt mamáéktól kaptam!
Apa komolyan rám nézett, de nem ettől ijedtem meg.
Gyűlölt engem.
- Tíz perc múlva visszajövök, addigra takarodj ki a házból, mert ha nem, ki foglak rugdosni.
Azzal kiment.
Gyorsan minden fontos dolgomat visszatettem a poros dobozba, azt pedig a szekrényem aljára. Felvettem a csizmám, és a kabátom, majd a telefonom, és kirohantam a házból, hogy senkit ne lássak abból a családból, ahol ezt kapom. Mert nem érdemeltem ezt...
Zokogva hívtam Lysandert, aki vidáman vette fel.
- Szia, miért hívtál?
- Nálad aludhatok? - sírtam.
- Persze, gyere át gyorsan... mi a baj?
- Köszönöm, szeretlek.
Kinyomtam a telefont, és Lysék házáig rohantam. Lys kint várt, és magához ölelt, ahogy odaértem, majd puszit nyomott a homlokomra.
- Jaj, kicsim, mi a baj?
- Annyira gonoszok velem... tönkre akarta tenni a varrógépem...
- Kicsoda? Gyere, menjünk fel, ott majd mindent elmondasz, jó?
Bólintottam, és felsétáltam Lysanderrel a szobájába.
Ahogy beértem a szobába, leültem az ágyra, és beszélni kezdtem. Elmondtam, mit mondtak apámék, és hogy mennyire rosszul esett. Azt nem említettem, hogy anyámék mennyire rossz véleménnyel voltak róla, de tudtam, hogy Lys is érzi, hogy ezek után nem lesz a kedvencük.
De nekem örökre az marad, teljesen leszarom, mit gondolnak. Amúgy sem érdeklem őket...
- Nincsen semmi baj, ki fogtok békülni - szorította meg a kézfejemet Lysander. Ránéztem az ártatlan arcára, és tudtam, hogy sosem ártana senkinek önszántából, így nagyon feldühített a tudat, hogy mit gondolnak róla a szüleim.
- Úgysem fogunk, akármit csinálok, az nem lesz elég jó - morogtam, és elterültem az ágyon. - Köszönöm, hogy meghallgattál.
- Tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz.
- Ezért is szeretlek annyira - mosolyogtam Lysre, aztán felültem, hogy megcsókoljam.
Mikor már jobban éreztem magam, elmentem a fürdőszobába, hogy az elkenődött sminkemet rendbe tegyem, és mikor ezzel végeztem, kimentem Lys szobájába.
Nem volt egyedül, Laure néni is ott állt mellette. Mikor meglátott, rám mosolygott.
- Csókolom! - mondtam halkan.
- Szia, Rosa, pont jókor jöttél át! Gyertek csak le.
Eleinte nem értettem, miért ilyen izgatott Laure néni, de egyből leesett, mikor a nappaliban megláttam Lys szüleit...
... és Leight.
A fiú, mikor meglátott, vigyorogva felvonta a szemöldökét, és úgy nézett rám, mint egy szajhára, de igyekeztem nem figyelni rá.
- Apa, anya, ő itt a barátnőm, Rosalia.
Elmosolyodtam, és kezet fogtam a fiú szüleivel, akik nagyon kedvesnek tűntek.
- Örülök a találkozásnak.
- Nem is tudtam, hogy a fiamnak ilyen szép barátnője van. – mosolygott rám Lysander apukája.
- Köszönöm - mosolyogtam.
Leigh hangos nevetése félbeszakított.
- Biztos nagyon örülsz, mi? Mondd már el nekik, hogy ki vagy!
- Leigh, hallgass el - sziszegte Lysander idegesen a bátyjának.
A szülők egyelőre nem törődtek a nagyobbik fiukkal.
- És hogyan ismerkedtetek meg? - kérdezte Lys anyukája.
- Na, Rosa, mondd el anyának, hogy ismerkedtetek meg! - vigyorgott Leigh, és mellém állt, majd barátiasnak tűnve, de bunkón átkarolt.
- Engedj el - léptem távolabb, és hagytam, hogy Lys elém álljon.
- Miért, először nem ennek örültél?! Mondd csak el anyámnak, miért is vagy egy értéktelen kurva!
- Takarodj innen - mondta Lysander Leighnek, aki elvigyorodott.
- Mi az, öcsikém, talán nincsen igazam?
- Menj el - mordult Lys a bátyjára. Én ekkor már zokogtam.
Leigh elvigyorodott, és mintegy védekezésül feltartotta a kezét.
- Már itt sem vagyok.
Ahogy Leigh elhagyta a házat, könnyes szemmel Lys szüleire és nagyszüleire néztem.
- Sajnálom... - mondtam, aztán felszaladtam Lys szobájába. Az ágyára fekve betakaróztam, és összehúztam magam olyan kicsire, amilyenre csak tudtam. Így zokogtam a megalázó helyzet miatt, és hihetetlen rosszul éreztem magam. Leigh azt vágta az arcomba, amit tényleg megtettem, és ez hihetetlenül fájt. Tudtam, hogy ezek után annyira sem leszek kívánatos ebben a házban, mint előtte.
Mert olyan meggondolatlan vagyok...
- Kicsim, nincs semmi baj - karolt át Lys, mikor befeküdt mellém, én pedig hozzábújva még jobban zokogni kezdtem.
- Nem hiszem el, hogy ezt csinálta... - mondtam sírva.
- Rosa, ne aggódj. Nem lesz gond, nem az történt, amit Leigh elmondott.
- De, igen, pontosan azt tettem, amit elmondott! - megtöröltem a szemem.
- Nem igaz, mert mi szerelmesek vagyunk! - Lys az arcomat a kezébe vette. - Én sosem szerettem úgy senkit, mint téged, és tudom, hogy te sem!
Lehunytam a szemem - Lysnek igaza volt.
- Úgyhogy kérlek, ne mondd, hogy minden a te hibád, mert meghazudtolod a szerelmünket... tudom, hogy ez kettőnk között igaz - azzal megszorította a kezem.
- Szeretlek... - nyöszörögtem, és közelebb bújtam Lysanderhez.
- Én is szeretlek.
Míg Lys a hátamat simogatta, én szép lassan lenyugodtam, és hamarosan el is aludtam...